18. fejezet

Sziasztok!

Tudom, tudom szombatonként szokott fejezet lenni, de egyszerűen képtelen voltam fejezetet kitenni és még mindig sokkol az amit tegnap olvastam, hogy a saját koncertjén lőtték le a gyönyörű tehetséges, fiatal Christina Grimmie-t. 

Rest In Peace Nightingale ♥ 

De itt van a 18. fejezet, amihez jó olvasást kívánok♥

És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :D

tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
xx♥

 

 

Worth It

Dean szemszöge

Reggel amikor felkeltem, rettenetesen fájt a fejem.

-Jó reggelt! –jött be Sammy.

-Szia! –ültem fel.

-Jobban vagy?

-Ha az, hogy forog a világ, meg szétrobban a fejem az jó? Akkor minden a legnagyobb rendben. De miket csináltam tegnap?

-Kioktattál mindenkit.

-Nem hangzik túl jól. Sammy… tegnap Dev mondott valami kijózanító helyet.

-Igen?

-Igaza van. Nagyon sokat iszok és ez mindenkinek rossz.

-De Dean, ha  nem akarsz bemenni… akkor nem kell.

-De kell! Sammy kell. –néztem rá.

-Benne vagy a családi megbeszélésbe?

-Csak szeretnék lelépni, nem akarok csalódást okozni… senkinek.

-Dean, mindenki tud róla. Plusz itt voltam veled egész éjjel és mindent elmondtál. Az első vadászatodról és, hogy mibe sodortad magatokat. De megmentettél mindenkit. Kérlek, ne légy dühös, de nem okolhatod magad. Ugyan ezt mondtad Devnek is, anno.

-De akkor már felnőttek voltatok. És akkor nem tudtalak volna egyedül felnevelni benneteket.

-Mindenedet feláldoztad ezért a családért.

-Hogy érted?

-Lisa, Ben… a normális élet. Hiszen ez az amire vágsz.

-Igen ez, de fontosak vagytok.

Ekkor Dev nyitott be hozzám. Rá néztem és láttam, hogy könnyes a szeme.

-Dean!

-Devonne! –álltam fel.

Odaszaladt hozzám és megölelt.

-Hogy döntöttél?

-Beleegyezek.

-Tényleg?

-Dev, nem akarok már másokat bántani,azzal, hogy elviselhetetlen vagyok. És talán újra meg kéne ismernem Lisat.

-Cas, megtudja oldani, hogy emlékezzen.

-Tudom. De jelentsétek be, én meg addig összepakolok.

-Itt maradjak veled? –kérdezte Dev.

-Szükségtelen! De köszönöm!

-Rendben, akkor összehívom a gyűlést. –mondta Sammy.

-Segítek. –ment utána Dev.

Pár perc múlva szólt Sam, hogy menjek. Kimentem a nappaliba. De végig azon gondolkodtam, hogy napi egy pohártól, hogy juthattam el addig, hogy a szobám tele van üres sörös üvegekkel.

-Dean… -jött oda hozzám Apa.

-Igen? –néztem rá.

-Büszke vagyok rád, fiam.

-Ja, persze!

-Nem komolyan, Dean. Örülök, hogy beismerted, hogy segítségre van szükséged. És van ilyen vadászoknak is, szóval ott mesélhetsz a csajokról… az élményeidről, és hallhatsz újakat… új trükköket. Hallhatsz mindenről!

-És van jobb. –jött oda Dev.

-Mi?

-Csak az alkohol tilos, minden más szabad.

-Mi?

-Nem érted?!

-Ja! Meg van! Oké, Devonne! –nevettem.

-Na, ez az én Deanem.

-Na jó! -álltam fel egy székre. –Bejelenteni valóm van… Tudjátok, meg gyűlt a gondom az itallal, és a tegnapi nálam is elvette a sulykot, meg Dev is piszkált vele, így úgy döntöttem, hogy egy pár hétre elmegyek, egy alkohol nélküli helyre vadászoknak. Dev, tudja, hogy hol van, úgy hogy majd várlak benneteket, és most csak Devet és Sammyt kérem meg, hogy jöjjenek velem.

Mindenkit átöleltem, és elindultunk. Most kivételesen Sammy vezetett. 

-Dean, nyugi! –kezdte masszírozni a nyakam.

-Jó! Megpróbálok.

Pár óra kocsikázás után megérkeztünk.

-Itt vagyunk! –szállt ki Devonne.

-Igen. Bejöttök velem?

-Mi van? Csak nem félsz? –kérdezte Sam.

-Nem dehogy is!

Bementünk és egy kedves lány fogadott minket.

-Dean, ugye? –nézett rám. –Sziasztok! –nézett Samékre.

-Igen, és te?

-Tone. 

-Szép neved van.

-Köszönöm!

-Te is vadásztál?

-Igen, de meguntam inkább ide jöttem a szüleimnek segíteni, és imádom. Sok mindent tudtam meg itt. A te történeteidet is szívesen végig hallgatom.

-Rendben! Köszi.

-Na de menj Dean, jobbra, mi meg Devékkel letesszük a táskáidat.

-Rendben. Köszi! –mondtam.

Elindultam, és az első ajtóban egy kedves lány mosolygott rám.

-Dean Winchester? –kérdezte.

-Igen!

-Gyere be, és foglalj helyet.

Bementem.

-Jennifer vagyok! –ült le velem szembe. –Mesélj magadról.

-Rendben.  A nevem Dean Winchester. Vízöntő vagyok. Szeretem a naplementét, hosszú sétákat a tengerparton és a vidám lányokat...

-Dean… komolyan?

-Ez teljesen komoly, ja és szerintem imádni való vagyok.

-Te mindig ilyen nehéz esett vagy?

-De ez nem nehéz esettség, ez vagyok én.

-Miért iszol?

-Hm!Amiért mindenki… túl sok munka, az anyám lelépett, amikor 4 éves voltam. Apám vadászott egy folytában Devonne szüleivel. Én neveltem fel mindkettőjüket, persze segítséggel. Bobbyval, akinél mindig volt mit enni, és gyakorolhatunk is.

-Singer?

-Igen, Bobby Singer.

-Na, de mesélj még.

-Volt egy két rosszul elsült ügy is, de ez vele jár.

-Figyelj Dean! Mivel itt mindenki vadász, így tudom, hogy nem kérhettem, hogy hónapokig pihenjetek. Két hetet kérek, és rendben leszel, nagyon kemény napok lesznek, de meg éri.

-Mint például?

-Ismerős a harmadnaposság?

-Mi?

-Hát akik ma jönnek azokkal leülünk és berúgunk, de úgy, hogy utána nem akartok a piára nézni, rendben?

-Öhm, azt hiszem, de ez nem leszoktató?  És után lehet még inni?

-De csak nincsenek hónapjaitok. Régen úgy kezdték, mindenki kivétel nélkül mindenki lelépet, és persze a célunk a csökkentés nem a megvonás, hiszen tudjuk, ezt pia nélkül nem csinálható.

-Van benne valami! –mondtam.

-Na de menj.. és pihenj.

Megkerestem a szobát, ahol Sammy és Dev várt.

-Mennyi?

-2 hét, és mehetek, de azt mondta, hogy kemény lesz.

-Nyilván, azért még is csak két hét kevesebb piával, és pia nélkül. Na de megyünk. Majd jövünk valamikor! –mondta Sammy.

-Majd hívj!

-Ti is amint hazaértetek! Szia Sammy. Szeretlek Dev!

-Tudom! Na szia! –hagytak ott.

Becsukták az ajtót, és ott maradtam egyedül. Lefeküdtem az ágyra és elaludtam.