20. fejezet

Sziasztok!
Tudom, megint késtem a fejezettel.

“ A belgák a győzelmet ünnepli, a magyarok azt, hogy van csapatuk”
♥
Szép volt fiúk! Nekünk ti vagytok a győztesek!
Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet.  (még csak most kezdődött) Ezen túl soha senki nem nézi le a magyar csapatot.
Köszönjük az élményt! ♥
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :D

tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
xx♥

  

Unbroken 

Sam szemszöge

Mióta Dean kijött a rehabról a dolgok javulni kezdtek. Nem ittunk annyit. Dean nyugodtam volt, és jobban átlátta a helyzeteket, és a hangulata is javulni kezdett.

-Ügyünk van! –ült le Dean az asztalhoz egy bögrével.

-Mi? –kérdezte Dev. –És te teázol?

-Igen.

-Jó! De mi az ügy?

-Alakváltó. Nem messze innen.

-Majd én intézem! –mondta Apa.

-Nem, ti dolgozzatok más ügyön. Hiszen ez a munkák, és velem meg jön Sam és Dev.

-Rendben! –mentek el.

-Na? Srácok?

-Oké! –néztük rá Devvel.

Összepakoltunk és elindultunk. Kansas másik végébe volt az ügy, így hát kivettünk egy szobát. Nem hiszem el, hogy Dean ennyire megváltozott. Évek óta nem volt ilyen jó kedve, mint ma. Büszke vagyok rá.

Dev szemszöge

Nagyon örülök, hogy Dean jól döntött. Annyi mindenen keresztül ment már, és mindig nagyon mélyre csúszott, és próbálta elmagyarázni,hogy az ital az egyetlen megoldás egy jobb dolog felé, de remélem most már belátja, hogy ez a jó. És nagyon örülök, hogy keresi az ügyeket meg, hogy rám is számít, de nekem ott van a civil életem, amitől ez nagyon messze van, és ott van Eric is aki mindig nem érti mi történik vele. De hát van ami utolér… engem a család. És ahhoz képest, hogy úgy jöttem el, hogy soha semmikor, most még is keményen itt vagyok a közepébe.

Dean szemszöge

Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik körülöttem vannak.  Nélkülük nem tudtam volna letenni a piát.

-Dean! –jött oda hozzám Dev.

-Igen?

-Büszke vagyok rád!

-Miért is?

-Szerinted?

-Ezért ne legyél rám büszke. Előbb be kellett volna ismernem, hogy segítségre van szükségem.

-Dean… de fel is merted.

-Dev, kérlek hagyd abba… -öleltem meg.

-Srácok! Baj van! –jött be Sam.

-Mi? –kérdeztem.

-Voltam boltba, és mindenhol zsaruk és Dean Winchestert keresik.

-Miért? Ne! Nem!

-Volt már ilyen… nagyon régen. Ki nem állhatom az alakváltókat. De mindegy. Dev, Sam! Tűnjetek el!

-Felejtsd el! Együtt csináljuk! –mondta Dev.

-Igaza van! –mondta Sam.

-Srácok! Nem! Menjetek el. Engem keresnek. Nem titeket. Kérlek… ha le is csuknak legalább ti legyetek ott, akiknek bármit elmondhatok és ha arról van szó sírhatok előttük.

-Dean, elég. Egy család vagyunk. –mondta Dev.

-Köszönöm! –öleltem át őket.

Ekkor betörték az ajtót.

-Jogukba áll hallgatni. Sam, Dean és Dev Winchester.

-Igazából Love! –mondta Dev.

-Tök mindegy!

-Hát jó!

-A lányt és Deant oda. Sam jön velem!

Devvel egy rendőrautóba kerültünk.

-Devonne! Nyugi! Itt vagyok… nem lesz semmi baj. Rendben?

-De Dean… tudom. Voltunk már ilyen helyzetbe.

-De könnyes a szemed.

-Majd meglátod, hogy miért.

-Devonne, ne!

-Nyugi!

Megérkeztünk az őrsre, és külön szobába vittek minket. Engem egyből az asztalhoz bilincseltek, szerintem nem vagyok elég szimpatikus.

-Dean… Dean… Dean… Szerinted ezt megúszod?

-Meg.

-Gyönyörű! Pimasz! Dean Winchester!

-Fogja már be! Úgy is kijuttok.

-Szép álmok. Készülj nagyon sok évre, fiam.

-Rendben. –hagyott ott.

Sam szemszöge

Egyedül üldögéltem, és roppantul dühös voltam. Mi ez az egész? 

-Sam Winchester. –jött be egy kedves középkorú nő.

-Mivel vádolják a bátyámat?

-Hitel kártyacsalás… betörések. Lopások és ez még nagyon kevés, de ezért is sokat kaphat. Meg hát ugye

-Nem történt semmi!

-Ja, persze!

-És megtudhatom, hogy mikor történtek ezek?

-Pár hónapja és forró nyom volt a mai.

-Valaki becsörgött, hogy Winchesteréket látta? Vagy mi?

-Ez pontosan így volt.

-Még hozzá a családotokból.

-Kizárt!

-Biztos!

-Ja, eléggé biztos!

-Gondolkozz még egy pár órát! Majd visszajövök.  –hagyott ott.

Dev szemszöge

Csak vártam és vártam. Órák óta ott ültem teljesen egyedül…

-Devonne! –jöttek be.

-Igen? –néztem el.

-Mit keresel te itt? Még csak 23 éves vagy.

-Én csak az unokatesóimmal eljöttem kikapcsolódni. És éppen a barátomhoz készültem.

-Nála laksz?

-Nem.

-Nincs bejelented címed. S ami volt az már nem a te tulajdonod. Nincs munkahelyed se.

-A szárnyaimat bontogatom.

-De, hol laksz?

-Az egyik ismerősömnél.

-Neve.

-Nem mondhatom meg. Meg ugye a motelek.

-Részt vettél a hitel kártyacsalásban?

-Nem! De mik ezek a kérdések? Láthatnám Deant, vagy Samet?

-Sajnálom, Szívem de nem!

-Kérem! –kezdtem sírni. –Rettenetesen félek, és attól, hogy nem láthatom egyiküket sem attól nem leszek jobban.

-Rendben. Beszélhetsz egy öt percet Deanel. Négy szem közt, de meg lesz bilincselve, ahogy te is. Tudom, hogy félsz, de velük voltál.

-Rendben.

Dean szemszöge 

Egyszer csak nyitódott az ajtót, és Dev jött be rajta egy rendőrrel.

-Kérem a kezét! –felemeltem és még szorosabbra tette a bilincset.

-Ez fáj! –nem szólt, csak leültette velem szembe Devet, hogy meg tudjam fogni a kezét, majd ki ment.

-Dev, mi történik? Bántottak? –töröltem le a könnyeit. –Devonne!

-Jól vagyok, csak valamit ki kellett találnom, hogy beszélhessünk.

-Dev, nem! Lépjetek le!

-Nem hagyunk itt.

-Megszökhetek.

-Biztos, hogy nem!

-Nem sodorhatod mind a hármunkat veszélybe. Elég, ha én vagyok itt.

-Nem tudhatod, hogy mi lesz?

-Ha lelépünk, hogy szívódunk fel évekre?

-Bunker, másik állam, új földrész! Dean, mindig megoldottuk. De lassan lejár az időnk.

-Jó! Dev, nyugi! Nem lesz semmi baj! Rendben leszünk.

-De mi van, ha lecsuknak?

-Vannak kapcsolataim… tudod jól. –simítottam végig az arcán.

Erre Dev elkezdett valóban sírni. 

-Dev, nyugodj meg! –fogtam meg a kezét. –Mindent megoldunk!

-Devonne, vége! –jöttek be.

-Dean?

-Ne aggódj! –mosolyogtam rá.

Becsukták az ajtót. Szegény Dev, nagyon meg van ijedve. Igaz, hogy mindennel szembe száll, de neki most nem kéne itt lennie. Lehajtottam a fejem az asztalra és elaludtam.