40. fejezet

Sziasztok! :D 
Megérkezett a Cool For The Summer utolsó fejezete, de ma még nézzetek be az Everything Is Not What It Seems-re, hiszen az csak ma indul és a legeslegújabbhoz befejezem ma a harmadik fejezetet. 

Jó olvasást♥
És remélem tetszeni fog :D
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :

Tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
És csekkoljátok a legfrissebbhez a legfrissebb oldalt :D 
http://everytingisnotwhatitseems.blogspot.hu/
xx♥ 

Unbreakable

Dean szemszöge

-Dean, merre? –nézett rám Dev.

-Nem tudom, csak menjünk. –mondtam.

-Dean? –nézett rám.

-Mi van? Nem vagyok térképész, hogy tudjam merre kell menni.

-Gyere velem! –ragadott karon Dev, és hátra húzott.

-Mi van? –néztem rá értetlenül.

-Teljesen szét vagy esve. Én értem, hogy örülsz…

-Dev… 29 év… -folyt végig az arcomon egy könnycsepp. –Nem értheted… ne haragudj!

-De Dean értem.

-Mi?

-Azért értem mert veled voltam az elmúlt 16 évben.  Dean, minden rosszon rosszban segítettem.  Ki volt ott amikor Sammy lelépett ? John? Még csak a közeledbe se láttam. Talán Sammy? Ja nem, ő egyetemen volt. Ki hagyott ott mindent érted? Én!

-Dev… köszönöm! Köszönök mindent. Imádom, hogy velem voltál, vagy és leszel. Soha nem tudok ezért elég hálás lenni… de Devonne ő az anyukám.

-Tudom, csak nem szeretem, soha sem szerettem amikor egyik percbe még te kötsz bele mindenkibe, aztán meg nem tudod, hogy mit akarsz. Azt se, hogy ki vagy. Dean… Winchester a legnagyszerűbb ember akit ismerek. Ha kijutottunk innen összeomolhatsz… sőt kell is, hogy megtedd… Túl sok teher van rajtad. De most szedd össze magad!

-De nem megy!

-Winchester! –nyomott a falnak Dev. –Elég legyen! Szedd össze magad!

-Rendben! Nyugi! Megcsinálom!

Előre mentünk.

-Mindenki utánam. Anya maradj középen! Dev, gyere előre!

-Sam, Apa hátra!

-Rendben! Ja és futva megyünk. Rick, Bobby oldalra. Csinálhatjuk?

-Csináljuk!

Magam mellé néztem és láttam, hogy Devonne büszkén mosolyog rám vissza.

-Köszönöm! –indultunk el.

-Kapjátok el őket!  -hallottunk meg egy ismerős hangot.

-Menjetek! –állt meg anya.

-Mi? Nem!

-Dean kérlek!

-Anya, nem veszíthetünk el még egyszer, kérlek menj Sammyékkel. Majd gyertek vissza!

-Menjünk! –mondta apa.

Sam szemszöge

Elindultunk kifelé, szerencsére semmi nem akadályozta az utunkat, és sajnos van fogalmam, hogy miért volt túl könnyű.

-Apa, vidd őket biztonságba. Gyere Dev!

Visszamentünk és amit láttuk az lesokkolt minket. Dean arca tiszta seb volt.

-Dev, te Deanhez én intézkedek! 

-Oké!

Dev szemszöge

Amíg Sammy elterelte a figyelmüket, addig próbáltam Dean kezét kibogozni.

-Őrült vagy, hogy visszajöttél! –nézett rám.

-Te vagy az, hogy maradtál! Na gyere! –húztam fel.

-Merre? –kérdezte Dean.

-Nem tudom! De hol van Sam?

-Itt vagyok! –jött oda.

-Dean?! –fogta meg Sam aggódva a bátyja arcát.

Az arcán látszott minden amit érzett. 

-Jól vagyok! Menjünk innen!

Felálltunk és elindultunk kifele.

-Álljatok meg! –mondta Dean és letérdelt.

-Mi a baj?

-Csak fáj!

-Menjünk mi előtt többen is ideérnek.

-Rendben!

Nagy nehezen kiértünk.

-Hogy állítsuk meg ezt itt? –kérdezte Bobby.

-Van itt szentelt víz? –kérdezte Dean belénk kapaszkodva.

-Van. –mondta John.

-Locsold körbe Apa. Dev? Sammy?

-Igen?

-Segítsetek beülni.

-Rendben!

Beültettük az impala hátsó ülésére.

-Devonne, ülsz mellém?

-Persze! 

-Megyek megnézem apát! –mondta Sammy.

-Rendben.

-Dev, arra gondoltam, hogy feladom magam.

-Dean, most kaptad vissza Lisat és Bent. Ne csinálj hülyeséget! Légy inkább tanár.

-Tanár? Én? Örülök, ha valami betaníthatóra felvesznek.

-De Dean ennél jobbat érdemelsz, mert jobbat tudsz.

-Tévedsz! Tudod, hogy milyen úgy felnőni, hogy ha bármit hibáztam apám nem szólt hozzám.

-De hogy tévedek. Kérlek, bízz bennem. Tudod, ebbe a csajok jobbak.

-Hogy?

-A véleményekbe.

-De ti mindenbe jobbak vagytok. Tudod, hiszen simán lefutsz.

Odaértek a többiek.

-Mehetünk? –kérdezte Apa.

-Aha!

Végül is Anya ült be mellém és a lábára dőltem.

-Jól vagy, angyalom?

-Persze! –mosolyogtam amennyire bírtam.

Sam leparkolt a garázsba.

-Dean! –futott oda Lisa. –Szívem, az arcod?!

-Szia, jól leszek. Anya ő itt Lisa.

-Lisa, Mary.

-Anya? –nézett rám. –Nagyon örülök! –mosolyogtak egymásra.

Végre anya is itthon van. És minden a legnagyobb rendben. Úgy, hogy végre valóra válthatom a legnagyobb álmomat.

-Lisa? –térdeltem le elé.

-Dean? Mit szeretnél?

-Hozzám… hozzám jössz feleségül?

-Hozzád megyek! –csókoltuk meg egymást.

Végre annyi év után végett értek a szenvedéseink. Annyira jó, hogy végre vége ennek az egésznek. Ott hagytuk a bunkert meg mindent és kiköltöztünk a kertvárosba, mint szomszédok.

Sam a közeli gimnáziumba lett tanár, én visszamentem az építőiparba, míg Dev pultosként dolgozik az Eric által vezetett klubban.

39. fejezet

Sziasztok! :D
Megérkezett a következő fejezet, ami remélem fog nektek tetszeni.
Jó olvasást♥
És remélem tetszeni fog :D
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :

Tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
És csekkoljátok a legfrissebbhez a legfrissebb oldalt :D 
http://everytingisnotwhatitseems.blogspot.hu/
xx♥ 

(már csak egy hét , és új történet :D )  

Off: a legeslegújabb is irodik ;)  

Running

Dev szemszöge

Hárman ültünk az impalában, mint a régi szép időkben. Bobby, John és apa előttünk ment egy furgonnal.

-Dev? –nézett hátra Dean.

-Igen?

-Beszéltem Bennel és kibékültünk .

-Örülök. –fogta meg a vállam.

-Amúgy tudjátok, hogy hova megyünk? –kérdezte Sam. –És, hogy miért?

-Szerintem eddig. -húzódtam le apáék után. –Hogy miért azt meg nem tudom.

Kiszálltunk az autóból, de nem kis meglepetés várt ránk.

-Pokolkutyák! –mondta Andy.

-Okos! –jelent meg Crowley. –De csak egy. Csibész! Kapd el őket, de kaptok időt. 

3!

-Futás! –mondta Dev.

-2!

-Ott egy ház! –mutatott Selena előre.

-Gyerünk!

-1!-hallottuk.

Andy és Sam támasztotta az ajtót,amíg Dean szórt sót én meg összelakatoltam.

-Ablakok megvannak! –jött oda Selly.

-Rendben! –leültünk a földre.

-John, valami terv? Téged hajt már csak ez! –mondtam.

-Elég legyen Dev! Ha nem akartok itt lenni lépjetek le. De ha fontos a család egy kicsit is segítettek.

-Apa, de mi ilyen fontos? –kérdezte Sam.

-Lényegtelen.

-Ha lényegtelen, akkor beszélünk Crowleyval és lelépünk. –mondta Dean.

-Anyátok.

-Mi? Anya itt van?

-Abaddonnál van.

-Mi van? Anya a városba van? És te tudtál róla? És miért ne szóltál?

-Dean… ne légy dühös.

-Még is mióta?

-Amióta felhívtalak, azóta tudom.

-Srácok! Az ajtó! –mondta Sam.

-Álljatok mögém! –mondta Dean.

-Nem képzeled…- léptem mellé.

-Szemüvegeket fel. Rick ajtó!

-Nem lehet! –mondta John.

-Miért nem? –néztem hátra dühösen. –Apa, kérlek ne hazudj!

-Azért mert fél! –jelent meg Abaddon. 

-Mi? –néztem hátra.

-Abaddon, mi a fenéről beszélsz?

-Tűnjünk  innen! –csettintett és egy teljesen másik épületbe találtuk magunkat.  –Ha szökni próbáltok elkapnak titeket.

-Rendben! –egyeztünk bele.

-Hozzátok!

Mary megjelent az ajtóba.

-Anya! –indult el Dean.

-Állj meg! –vágta a falhoz Deant.

Dean nehezen ült fel.

-Jól vagy? –ültem le mellé.

-Aha!

-Hagyjátok itt! –ment el Abaddon és az ajtót becsukódtak.

-Mary! –szaladt oda John.

-Ne érj hozzám! –mondta Mary.

-De Szívem!

-Ne nyúlj hozzám John!

Odajött Deanhez.

-Sam gyere ide!

Sam is odajött és leült.

-Akkor én megyek. –mondtam.

Dean szemszöge

Felszabadító volt, hogy végre ott volt Anya, aki nézte a sérüléseimet, és csak egy puszit nyomott a homlokomra. 

-Kisfiam! –fogta meg a nyakam. –Sammy, Dean! –ölelt át minket. –Sajnálom, hogy nem voltam ott nektek, amikor kellettem. Sajnálom, hogy vadászok letettek. Sajnálom Sammy, hogy nem mehettél jogra és Dean sajnálom,hogy nem tudtál már első osztálytól tanulni, hiszen olyan okos vagy.

-Anya… elég! Mi így is jól vagyunk. Van családom! –mondtam.

-És ez az utolsó vadászat, utána abba hagyjuk.

-Ez remek! –mosolygott ránk.

-Lépjünk meg! –mondta Andy.

-Rendben! Dev? –nézett Devre Selly.

-Csináljuk! Srácok, apa?

-Mehet! –álltunk fel.

-Terv szerint? –kérdezte John.

-Mint mindig.

-Mary! –adott egy fegyvert Apa Marynek

Egyszerre kezdtük lőni a lakatot, ami tartotta az ajtót.

Felvettük a szemüvegeket és indultunk kifelé.

38. fejezet

Sziasztok! :D
Megérkezett a következő fejezet, ami remélem fog nektek tetszeni.
Jó olvasást♥
És remélem tetszeni fog :D
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :

Október 29. nem más mint Eric Saade születésnapja. 
Boldog szülinapot♥ 

Tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
És csekkoljátok a legfrissebbhez a legfrissebb oldalt :D 
http://everytingisnotwhatitseems.blogspot.hu/
xx♥ 

Beautiful Loser

Dean szemszöge

Megfontoltam Dev tanácsát és megkerestem a fiamat. Mit fogok neki mondani? Annyi éve nem is láttuk egymást, amikor leléptem először még nem is tudtam róla, amikor másodszor otthagytam őket Ben csak 6 éves volt és amikor évekig ott éltem velük Ben 12 volt és most már majdnem 16 éves… Mit értem el ezzel, hogy ott hagytam őket? 

-Ben! –mentem oda hozzá.

-Dean? Vagy ugye nem kell apának szólítanom?

-Nem, nem kell. –mosolyogtam rá.

-Akkor? 

-Beszélni szeretnék veled.

-Dean, felesleges… -viharzott el de Dev megállította a lépcsőn.

-Dev!

-Szia Ben! Merre?

-Nem akarok Deannel beszélni. Engedj!

-Nem! Beszélj Deannel!

-Ti csak parancsolgatni tudtok?

-Ben! Beszélj az apáddal.

-Ő nem az apám.

-De Ben, Dean az! Szóval kérlek… ne bántsd őt azzal, hogy nem. Beszélnetek kell. Fontos!

-Itt leszel?

-Ezt nektek elintézni! –ment el, de még hátra fordult.

-Köszönöm! –suttogtam. Dev csak rám kacsintott és elment.

-Mondjad. –ült le Ben.

-Ne haragudj! Ben… hülye voltam, hogy otthagytam Édesanyádat és téged.

-Tudod, hogy min mentem keresztül?

-Nem Ben nem tudom. Nem voltam ott veled sajnálom. Nem kellett volna lelépnem, de munka volt és az után nem mehetem vissza.

-Mi volt az a munka, Dean?

-Egy vámpírt kellett volna megállítanom, és átváltoztattak.

-Elmeséled?

-Ben…

-Kérlek, Dean.

-Hát jó…

Pár napja egy fészekre vadásztunk.  Különleges vadászat volt, Devet a  18. szülinapján vittem először vámpírok közé. De elkövettem a legnagyobb hibát, nem vártam meg amíg visszaérnek és egyedül kezdtem a vadászatba.

-Dean! –hallottam egy hangot a hátam mögül.

Megfordultam de többen a falnak szorítottak és a vezérek átváltoztatott, ekkor jelent meg Dev, aki nekik rontott és fegyver nélkül zavarta el őket.

-Dean! –szaladt oda. –Dean? –húzott fel a földről. –Te jó ég! –látta meg, hogy az egész arcom véres. 

-Dev! Kérlek… átváltoztatott.

-Mi? Nem! Dean … van erre gyógymód. És mindenünk meg van hozzá. Samuel naplójából nyúltam a receptet.

-Bolond vagy! –mosolyogtam rá.

-Dean, Dev! –rohant oda Sam.

-Segíts! Vigyük Bobbyhoz! –emeltek fel.

Egy fél óra kocsikázás után megérkeztünk Bobbyhoz, aki ijedten szaladt ki.

-Mi történt?

-Vámpírok. –mondta Sam.

-Fektessétek a kanapéra. Dev… mosd le az arcát és a kezét, Sam keres neki egy másik ruhát, ami könnyen fel és levehető én meg megcsinálom a cuclit.

-Rendben.

Dev megcsinálta az ágyat, amíg átöltöztem és segített lemosni az arcom.

-Dev! –kaptam el a kezét.

-Dean… Dean.. ez fáj! Dean!

-Igen? –néztem fel.

-Engedd el a karom.

-Bocsáss meg!

-Jó.

-Dean! –jött oda Bobby. –Kérlek idd meg! Borzasztó íze lesz.

-Rendben! Fenékig! –ittam meg.

-Hát pocsék napod lesz. Egyik pillanatban fázni fogsz aztán meg megsülsz. Na de srácok… Rufus hívott, hogy kellek egy ügyhöz.

-Rendben.

-Gyertek egy picit. –mondta Bobby.

-Figyeljetek rá!

-Ne aggódj! Ébren leszünk.

-Tudjátok, hogy nem aludtatok éjjel.

-Ne aggódj! Megleszünk.

-Rendben. Sziasztok! –ment el.

Dev és Sammy leült mellém. Sam olvasot, Dev meg a laptopját böngészte. 

-Srácok! Nagyon melegem van.

-Nyissak ablakot? –nézett fel Dev.

-Felesleges. 5 perc múlva vacogni fogok.

Dev oda jött és megfogta a kezem.

-Már csak 23 és fél óra.

-Csodás! Á! Megfagyok! –vettem vissza a pulcsimat és betakartam magam és Dev még rám terített pár plédet.

Vacogtam alatta, és forgolódtam és a percek óráknak az órák pedig napoknak tűntek.  

-Nem volt könnyű Ben! De itt vagyok. Dev és Sammy segített visszafordítani a vámpírságot.  

Végre elaludtam és másnap este keltem fel.

-Dean! –jöttek oda hozzám.

-Jól vagy? Jól vagy? –ült be mögém Dev és a combjára feküdtem.

-Jól. –mosolyogtam. –Köszönöm.

-És ezek után nem mentem vissza hozzátok.

-Apa! Sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyi mindenen mentél keresztül.

-Azt mondtad, hogy apa?

-Igen, Dean. Hiszen az vagy nem?

-De!

-Srácok! –jött be John.

-Szia! A nagyapád John, vagyok.

-Ben!

-Dean, nyomunk van itt Kansasbe kellenél. Menjünk!

-Vigyázz anyádra, nem sokára itthon vagyok!

-Rendben. Szia, Apa!

-Mehetünk? –kérdeztem.

-Persze!

Összekaptam a ruháimat és perceken belül készen álltunk az indulásra.