38. fejezet

Sziasztok! :D
Megérkezett a következő fejezet, ami remélem fog nektek tetszeni.
Jó olvasást♥
És remélem tetszeni fog :D
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :

Október 29. nem más mint Eric Saade születésnapja. 
Boldog szülinapot♥ 

Tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
És csekkoljátok a legfrissebbhez a legfrissebb oldalt :D 
http://everytingisnotwhatitseems.blogspot.hu/
xx♥ 

Beautiful Loser

Dean szemszöge

Megfontoltam Dev tanácsát és megkerestem a fiamat. Mit fogok neki mondani? Annyi éve nem is láttuk egymást, amikor leléptem először még nem is tudtam róla, amikor másodszor otthagytam őket Ben csak 6 éves volt és amikor évekig ott éltem velük Ben 12 volt és most már majdnem 16 éves… Mit értem el ezzel, hogy ott hagytam őket? 

-Ben! –mentem oda hozzá.

-Dean? Vagy ugye nem kell apának szólítanom?

-Nem, nem kell. –mosolyogtam rá.

-Akkor? 

-Beszélni szeretnék veled.

-Dean, felesleges… -viharzott el de Dev megállította a lépcsőn.

-Dev!

-Szia Ben! Merre?

-Nem akarok Deannel beszélni. Engedj!

-Nem! Beszélj Deannel!

-Ti csak parancsolgatni tudtok?

-Ben! Beszélj az apáddal.

-Ő nem az apám.

-De Ben, Dean az! Szóval kérlek… ne bántsd őt azzal, hogy nem. Beszélnetek kell. Fontos!

-Itt leszel?

-Ezt nektek elintézni! –ment el, de még hátra fordult.

-Köszönöm! –suttogtam. Dev csak rám kacsintott és elment.

-Mondjad. –ült le Ben.

-Ne haragudj! Ben… hülye voltam, hogy otthagytam Édesanyádat és téged.

-Tudod, hogy min mentem keresztül?

-Nem Ben nem tudom. Nem voltam ott veled sajnálom. Nem kellett volna lelépnem, de munka volt és az után nem mehetem vissza.

-Mi volt az a munka, Dean?

-Egy vámpírt kellett volna megállítanom, és átváltoztattak.

-Elmeséled?

-Ben…

-Kérlek, Dean.

-Hát jó…

Pár napja egy fészekre vadásztunk.  Különleges vadászat volt, Devet a  18. szülinapján vittem először vámpírok közé. De elkövettem a legnagyobb hibát, nem vártam meg amíg visszaérnek és egyedül kezdtem a vadászatba.

-Dean! –hallottam egy hangot a hátam mögül.

Megfordultam de többen a falnak szorítottak és a vezérek átváltoztatott, ekkor jelent meg Dev, aki nekik rontott és fegyver nélkül zavarta el őket.

-Dean! –szaladt oda. –Dean? –húzott fel a földről. –Te jó ég! –látta meg, hogy az egész arcom véres. 

-Dev! Kérlek… átváltoztatott.

-Mi? Nem! Dean … van erre gyógymód. És mindenünk meg van hozzá. Samuel naplójából nyúltam a receptet.

-Bolond vagy! –mosolyogtam rá.

-Dean, Dev! –rohant oda Sam.

-Segíts! Vigyük Bobbyhoz! –emeltek fel.

Egy fél óra kocsikázás után megérkeztünk Bobbyhoz, aki ijedten szaladt ki.

-Mi történt?

-Vámpírok. –mondta Sam.

-Fektessétek a kanapéra. Dev… mosd le az arcát és a kezét, Sam keres neki egy másik ruhát, ami könnyen fel és levehető én meg megcsinálom a cuclit.

-Rendben.

Dev megcsinálta az ágyat, amíg átöltöztem és segített lemosni az arcom.

-Dev! –kaptam el a kezét.

-Dean… Dean.. ez fáj! Dean!

-Igen? –néztem fel.

-Engedd el a karom.

-Bocsáss meg!

-Jó.

-Dean! –jött oda Bobby. –Kérlek idd meg! Borzasztó íze lesz.

-Rendben! Fenékig! –ittam meg.

-Hát pocsék napod lesz. Egyik pillanatban fázni fogsz aztán meg megsülsz. Na de srácok… Rufus hívott, hogy kellek egy ügyhöz.

-Rendben.

-Gyertek egy picit. –mondta Bobby.

-Figyeljetek rá!

-Ne aggódj! Ébren leszünk.

-Tudjátok, hogy nem aludtatok éjjel.

-Ne aggódj! Megleszünk.

-Rendben. Sziasztok! –ment el.

Dev és Sammy leült mellém. Sam olvasot, Dev meg a laptopját böngészte. 

-Srácok! Nagyon melegem van.

-Nyissak ablakot? –nézett fel Dev.

-Felesleges. 5 perc múlva vacogni fogok.

Dev oda jött és megfogta a kezem.

-Már csak 23 és fél óra.

-Csodás! Á! Megfagyok! –vettem vissza a pulcsimat és betakartam magam és Dev még rám terített pár plédet.

Vacogtam alatta, és forgolódtam és a percek óráknak az órák pedig napoknak tűntek.  

-Nem volt könnyű Ben! De itt vagyok. Dev és Sammy segített visszafordítani a vámpírságot.  

Végre elaludtam és másnap este keltem fel.

-Dean! –jöttek oda hozzám.

-Jól vagy? Jól vagy? –ült be mögém Dev és a combjára feküdtem.

-Jól. –mosolyogtam. –Köszönöm.

-És ezek után nem mentem vissza hozzátok.

-Apa! Sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyi mindenen mentél keresztül.

-Azt mondtad, hogy apa?

-Igen, Dean. Hiszen az vagy nem?

-De!

-Srácok! –jött be John.

-Szia! A nagyapád John, vagyok.

-Ben!

-Dean, nyomunk van itt Kansasbe kellenél. Menjünk!

-Vigyázz anyádra, nem sokára itthon vagyok!

-Rendben. Szia, Apa!

-Mehetünk? –kérdeztem.

-Persze!

Összekaptam a ruháimat és perceken belül készen álltunk az indulásra.