Megérkezett a következő fejezet, ami remélem fog nektek tetszeni.
Jó olvasást♥
És remélem tetszeni fog :D
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls :
Október 29. nem más mint Eric Saade születésnapja.
Boldog szülinapot♥
Tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
És csekkoljátok a legfrissebbhez a legfrissebb oldalt :D
http://everytingisnotwhatitseems.blogspot.hu/
xx♥
Beautiful
Loser
Dean
szemszöge
Megfontoltam Dev tanácsát és megkerestem a fiamat.
Mit fogok neki mondani? Annyi éve nem is láttuk egymást, amikor leléptem
először még nem is tudtam róla, amikor másodszor otthagytam őket Ben csak 6
éves volt és amikor évekig ott éltem velük Ben 12 volt és most már majdnem 16
éves… Mit értem el ezzel, hogy ott hagytam őket?
-Ben! –mentem oda hozzá.
-Dean? Vagy ugye nem kell apának szólítanom?
-Nem, nem kell. –mosolyogtam rá.
-Akkor?
-Beszélni szeretnék veled.
-Dean, felesleges… -viharzott el de Dev megállította
a lépcsőn.
-Dev!
-Szia Ben! Merre?
-Nem akarok Deannel beszélni. Engedj!
-Nem! Beszélj Deannel!
-Ti csak parancsolgatni tudtok?
-Ben! Beszélj az apáddal.
-Ő nem az apám.
-De Ben, Dean az! Szóval kérlek… ne bántsd őt azzal,
hogy nem. Beszélnetek kell. Fontos!
-Itt leszel?
-Ezt nektek elintézni! –ment el, de még hátra
fordult.
-Köszönöm! –suttogtam. Dev csak rám kacsintott és
elment.
-Mondjad. –ült le Ben.
-Ne haragudj! Ben… hülye voltam, hogy otthagytam
Édesanyádat és téged.
-Tudod, hogy min mentem keresztül?
-Nem Ben nem tudom. Nem voltam ott veled sajnálom.
Nem kellett volna lelépnem, de munka volt és az után nem mehetem vissza.
-Mi volt az a munka, Dean?
-Egy vámpírt kellett volna megállítanom, és
átváltoztattak.
-Elmeséled?
-Ben…
-Kérlek, Dean.
-Hát jó…
Pár
napja egy fészekre vadásztunk.
Különleges vadászat volt, Devet a
18. szülinapján vittem először vámpírok közé. De elkövettem a legnagyobb
hibát, nem vártam meg amíg visszaérnek és egyedül kezdtem a vadászatba.
-Dean!
–hallottam egy hangot a hátam mögül.
Megfordultam
de többen a falnak szorítottak és a vezérek átváltoztatott, ekkor jelent meg
Dev, aki nekik rontott és fegyver nélkül zavarta el őket.
-Dean!
–szaladt oda. –Dean? –húzott fel a földről. –Te jó ég! –látta meg, hogy az
egész arcom véres.
-Dev!
Kérlek… átváltoztatott.
-Mi?
Nem! Dean … van erre gyógymód. És mindenünk meg van hozzá. Samuel naplójából
nyúltam a receptet.
-Bolond
vagy! –mosolyogtam rá.
-Dean,
Dev! –rohant oda Sam.
-Segíts!
Vigyük Bobbyhoz! –emeltek fel.
Egy
fél óra kocsikázás után megérkeztünk Bobbyhoz, aki ijedten szaladt ki.
-Mi
történt?
-Vámpírok.
–mondta Sam.
-Fektessétek
a kanapéra. Dev… mosd le az arcát és a kezét, Sam keres neki egy másik ruhát,
ami könnyen fel és levehető én meg megcsinálom a cuclit.
-Rendben.
Dev
megcsinálta az ágyat, amíg átöltöztem és segített lemosni az arcom.
-Dev!
–kaptam el a kezét.
-Dean…
Dean.. ez fáj! Dean!
-Igen?
–néztem fel.
-Engedd
el a karom.
-Bocsáss
meg!
-Jó.
-Dean!
–jött oda Bobby. –Kérlek idd meg! Borzasztó íze lesz.
-Rendben!
Fenékig! –ittam meg.
-Hát
pocsék napod lesz. Egyik pillanatban fázni fogsz aztán meg megsülsz. Na de
srácok… Rufus hívott, hogy kellek egy ügyhöz.
-Rendben.
-Gyertek
egy picit. –mondta Bobby.
-Figyeljetek
rá!
-Ne
aggódj! Ébren leszünk.
-Tudjátok,
hogy nem aludtatok éjjel.
-Ne
aggódj! Megleszünk.
-Rendben.
Sziasztok! –ment el.
Dev
és Sammy leült mellém. Sam olvasot, Dev meg a laptopját böngészte.
-Srácok!
Nagyon melegem van.
-Nyissak
ablakot? –nézett fel Dev.
-Felesleges.
5 perc múlva vacogni fogok.
Dev
oda jött és megfogta a kezem.
-Már
csak 23 és fél óra.
-Csodás!
Á! Megfagyok! –vettem vissza a pulcsimat és betakartam magam és Dev még rám terített
pár plédet.
Vacogtam
alatta, és forgolódtam és a percek óráknak az órák pedig napoknak tűntek.
-Nem volt könnyű Ben! De itt vagyok. Dev és Sammy
segített visszafordítani a vámpírságot.
Végre
elaludtam és másnap este keltem fel.
-Dean!
–jöttek oda hozzám.
-Jól
vagy? Jól vagy? –ült be mögém Dev és a combjára feküdtem.
-Jól.
–mosolyogtam. –Köszönöm.
-És ezek után nem mentem vissza hozzátok.
-Apa! Sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyi mindenen
mentél keresztül.
-Azt mondtad, hogy apa?
-Igen, Dean. Hiszen az vagy nem?
-De!
-Srácok! –jött be John.
-Szia! A nagyapád John, vagyok.
-Ben!
-Dean, nyomunk van itt Kansasbe kellenél. Menjünk!
-Vigyázz anyádra, nem sokára itthon vagyok!
-Rendben. Szia, Apa!
-Mehetünk? –kérdeztem.
-Persze!
Összekaptam a ruháimat és perceken belül készen
álltunk az indulásra.
