7. fejezet

Sziasztok! :D
Megérkezett a következő fejezet, ami remélem tetszeni fog.... :33
és tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
xx♥

Unstoppable

Dean szemszöge

Reggel amikor felkeltem még Sam és Dev is aludt. Nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretem őket. Sammy mindent tud azonnal mindenről. És segít amibe csak tud. Sajnálom, hogy miattam kellett otthagynia a főiskolát, de apa lelépett és egyszerűen nem ment egyedül, és ez miatt Devet is belerángattam. Tőlem tud mindent és Bobbytól. Ő mindig is normális életet akart, valami munkát srácokat, és legalább 2 gyereket. De egy darabig mindenről lemondott. Tavaly be sokkalt és  lelépett Kansaből egészen Dubaig ment. Sajnáltam, hogy nem tudtam őt meggyőzni, hogy szükségem van rá, de meg értem, hogy lelépet. Hiszen már nem vadász. Boldog és lassan megkapja amire vágyik. Nem zaklatja őt semmi, és boldogan él.

-Dean! –ült fel Dev. –Jó reggelt! –mosolygott rám és a hajába túrt.

-Jó reggelt!

-Ki tudunk menni?

-Persze!-álltam fel és kimentünk a teraszra.

-Olyan szép idő van!

-Igen! De mit akarsz?

-Kérdezni, csak nem Sam előtt.

-És miről?

-Lisáról.

 –Ne már! Tudod, hogy mit tettem.

-Tudom, de itt van a városba.

-Dev.

-Tegnap láttam, megbeszélgettünk.

-Rád emlékszik?

-Igen! És mondtam, neki hogy van egy jóképű éppenséggel egyedül álló nagybátyám.

-De mesélj mi van a fiammal?

-Ben… ő jól van. Éppen egy lánnyal került közelebbi kapcsolatba Lisa szerint.

-Hülyesség volt elfelejtetni magam velük, de minden miattam történt.

-Mi minden Dean? Hogy megmentetted az életüket. Tényleg rossz ember vagy, ha ezt így gondolod.

-Dev!

-Dean.. nálad nagyszerűbb embert nem ismerek csak kérlek hidd már el.

-De Dev…

-Dean… szeretlek.

-Én is Dev téged, és tudom, hogy mit gondolsz rólam de…

-Mit de? Sokat köszönhetek neked.

-Jaj, Dev! Ne már!

-Dean hagyd már abba az önmarcangolást. Jó vagy!

-Köszönöm! –öleltem át Devet.

-De menjünk be, Sam felébredt.

-Hát ti? –kérdezte Sam.

-Beszélgettünk.

-Ja oké! Én meg találtam valamit éjszaka.

-És mit?

-Talán meg van, hogy mi lehet itt.

-Igen?

-Crowley  és vámpírok.

-Összedolgoznak? –kérdeztem.

-Ezekszerint.

-Jó akkor beszéljünk Crowleyval.

-És mikor? –kérdezte Sam.

-Akár most is! –mondta Dev.

-Felejtsétek el! –jelent meg Cas.

-Cas, a kutyáim?! –akadt ki Dev.

-Ne aggódj, jól vannak. A szobádba vannak. 

-Miért felejtsük el?

-Túl veszélyes!

-De miért?

-Csak Dev jöhet!

-Nem engedem őt oda egyedül! –mondtam feszülten.

-Dean, nem lesz bajom.

Dev szemszöge

Deanek könnyes lett a szeme.

-De…

-Semmi de… Dean. A legjobbtól tanultam. A legjobbaktól. Mindent tudok, és ne felejtsd el félig Winchester vagyok.

-Tudom, hogy mi vagy! És ezért nem engedlek. Ismerlek önfejű vagy, és akaratos. Minden szabályt felrúgsz, Dev.

-De pont ettől vagyok jó.

-Dev… Dean attól félt, hogy túl jó vagy!  -mondta Sam.

-Ne aggódjatok! Nem lesz bajom. Talán megállíthatom ezt az egészet. Kapjátok el a fészket! Cas felöltözök és mehetünk.

-Rendben.

Fél óra múlva kész lettem.

-Dean, kérem a kést!

-Mi ?

-Hallottad! Nem?

-Devonne… ne csináld ezt. Nem kell ezt csinálnod.

-Kérem, a kést!

-Biztos vagy benne? –kérdezte Sam.

-Ennél biztosabb nem is lehetnék.

-Hát jó. De nagyon vigyázz magadra.

-Ti is srácok! –öletem át őket és kacsintottam.

-Mehetünk? –kérdezte Cas. 

-Mehetünk.

-Itt vagyunk a rejtekhely előtt.  És nem tudok bemenni. Karcolj a rúnákba és bent vagyok.

-Rendben!

-De vigyázz mert őrzik.

-Ne aggódj!

Bementem, de senki nem volt ott, így könnyen feloldhattam a rúnák erejét.

-Gyors volt! –mondta Cas.

-Tudom! Keressük meg Crowleyt.

-Kit kerestek? –hallottam meg a hátunk mögül egy ismerős hangot.

-Téged!

-De jó! Megtaláltattok! –nevetett.

-Crowley! Elég!

-Úúú! Szia, Dev! Sammy és a kis kedvencem… a haverom. 

-Dean már nem a te csapatodba játszik. Fogadd el!

-És ezért jöttél a kis Angyálkával.

-Crowley, miért dolgozol vámpírokkal???

-Mert ebben van üzlet!

-Ja, persze! Ügyes vagy! –mondtam.

-Dev, kifog tenni engem az épületből. Visszahúzzák a rúnákat! –mondta Cas.

-Mi?

-Milyen okos a kis barátod. –mondta Crowley. –De te….

-Nem félek tőled!

-Kapjátok el! Nem érek rá!

-Mi? –néztem szét, és ketten közelítettek felém. –Ezt nem hiszem el. –kezdtem el mondani, és pár mondattal később már csak két kétségbe esett ember állt körülöttem. –Menjetek!

-Crowley! Egyedül vagyunk gyere elő!

-Igazak!

-Mik?

-Hogy félig Winchester vagy!

-Igen igaz.

-Miért nem Deanékkel élsz?

-Kiléptem.

-Akkor, mit keresel itt?

-Segítek! Miért dolgoznak neked a vámpírok?

-Egyesség!

-Miféle egyesség? 

-Mindenkinek jó!

-Hát, ezt én nem így látom.

-Azt sajnálom, pedig egészen jó kis csapat…

-Voltatok! Sam és Dean már úton van! Hazafele.

-Honnan tudod? 

-Jó a tér erő idebent.

-Francba!

-Hát francba!

-Mi a következő lépésed, Kicsim?

-Szerinted? –húztam elő a kést.

-És a másik választásom?

-Hogy eltűnsz, de még az országból is. Nem akarlak többé az unokatesóim közelébe látni. Keress másokat!

-Mert mi lesz?

-Őszinte leszek… Dean elég dühös rád. Találd ki, mi a következő lépése.

-Sajnos az országot nem hagyhatom el, de titeket békén hagylak. Ha…

-Mi ha?

-Ha odaadod a kést.

-Biztos, hogy nem!  De még nálam van a kés… és azt ajánlom, hogy lépj le. Most!

-Rendben, Devonne, ahogy akarod. Egy időre kivonulok a képből. 

-Jó lesz! –lépett a hátam mögé.

-Dev! Vigyázz! –ordított rám Dean.

-Mi? –kérdeztem.

-Fuss!

-Csibész! –csettintet Crowley….

-Dean! Gyorsabban!

-Állj! –került mögénk Castiel.

Pár másodpercen belül, már a hotelbe voltunk.

-Megsérültél? –fogta meg a kezem Dean. 

-Jól vagyok! Csak beszélgettünk.

-A vége húzós volt.

-Megúsztam volna egyedül is.

-Nem mehetsz egyedül vadászni… nincs erősítésed!

-Dean… megoldom egyedül… eddig is mindig megoldottam.

-Te vadásztál?

-Basszus… igen, elvittem kisebb ügyeket, amikor kiléptem.

-Hihetelen vagy!

-Tudom!

-Mikor megyünk haza? –kérdezte Sam.

-Hát ma kéne, már nincs nálam sok pénz. 

-Fizetem ezt az estét. –mondtam.

-Én hazamegyek.

-Adtál nekik kaját Cas?

-Azt elintézem és visszajövök!

-Oké!

-Na itt is vagyok!

-Szóval, tervem.

-Igen?

-Elemegyünk és csapunk egy görbe estét. Mint régen.

-Tetszik az ötlet! –nevetett Dean.

-Akkor menjünk! De Dean a kedvenc helyedre!

-Ú! De imádlak!

Beültünk a kocsiba és elindultunk és amíg oda nem értünk Dean kedvenc kocsmájába régi rock dalokat énekeltünk.