25.fejezet

Sziasztok! :D
Tudoom, hogy csütörtök van és semmi okom nem volt késni, de hát nem vagyok a hátáridők embere. :D
Denagyon jó olvasást kívánok és szombaton találkozzunk :D
Jó olvasást♥
És remélem tetszeni fog :D
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls  :

tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
xx♥

   

Warrior 

Dev szemszöge

Hátra néztem, Eric csukott szemekkel feküdt Sammy meg borzaszóan vérzett. Oldalra néztem és megláttam Dean  arcát. A könnycseppek csak úgy záporoztak le az arcán. Hirtelen elfogott valami különös félelem. Ilyet még soha nem éreztem ez előtt. Hirtelen, mintha … mintha tudtam volna, hogy mi fog történi. Előre hajoltam és egy hirtelen mozdulattal… tiszta egyenes úton mentünk, amikor magam felé rántottam a kormányt. A fekete impala lecsúszott az útról.

-Dev? –kérdezte értetlenül és joggal dühösen az idősebbik Winchester.

-Démonok! –szálltam ki a kocsiból.

-Okos! –hallottam meg Crowley hangját.

-Azt mondtam, ha még egyszer meglátlak a családom közelében…

-Tudom! Nyugi! Csak kérem vissza a késem.

-Felejtsd el. –ültünk be a kocsiba, és Dean gázt adott.

-Sammy, Eric! –itt vagyunk. – A balesetin. –kipattantunk a kocsiból és felsegítettük őket.

-Gyertek! –mondtam.

Bementünk és Ericet és Samet is egyből lefektették.

-Hölgyem? Önökkel történt valami? –kérdezték.

-A bordáim. –mondta Dean.

-Jó jöjjön?

-Hölgyem?

-Csak a lábamat húztam meg. Jól vagyok!

-Rendben! –hagytak ott.

Leültem egy padra és csak magam elé néztem. Hol kimentem az utcára. Vagy csak a csempét számolgattam. Sehogy nem volt jó. Legalább Deanhez szeretnék bemenni. Az sem érdekelne, ha alszik csak ott akarok lenni mind a hármuknál egyszerre. Szeretem ezeket az őrülteket. Őszintén… mindennél jobban. Még most is, hogy ebbe belekevertek. De csak hálás lehetetek nekik tulajdon képen Sam és Dean nevelt fel. Az ő vállukon sírtam ki magam minden után. Első szakítás. Első szerelem. A vadászatok után. Amikor Anyaék vadásztak hozzájuk vittem bemutatni a barátomat. És csak most jutott eszembe, hogy hülyeség volt idejönni… hiszen körözik őket… de felnéztem a fejem fölé, hogy csak vadászoknak. Megnyugodtam. Itt tudják, hogy csak segítünk és nem bántunk senkit.

-Hölgyem? –hallottam meg egy ismerős hangot.

-Emily?

-Dev? Szia! –jött oda. –Figyelj, Dean felébredt. Sam jobban van és Eric alszik!

-Köszönöm! –álltam fel.

Bementem Deanhez, aki feküdt. 

-Szia. –léptem be hozzá.

-Dev! Sajnálom.

-Dean!Ne! Ne tedd!

-Jól van! Menj nézd meg Sammyt, kérlek!

-Jó! –hagytam ott.

Bementem Samhez.

-Dev! –mosolygott rám.

-Hogy vagy? –ültem le mellé.

-Jobban! Összevarrták a sebet és minden tök jó.

-Az remek.

-Dean?

-Eltört pár bordája, de jól van.

-Eric?

-Még nem voltam nála.

-És te?

-Jól vagyok! Csak a bokámat húztam meg.

-Tudsz járni?

-Persze! –mosolyogtam rá.

-Mész fel Erichez is? –kérdezte.

-Mi? Nem hiszem, hogy szeretne látni.

-Hidd el, hogy igen.

-Szerinted szívesen látna?

-Biztos!

-Hát, akkor megnézem. Köszönöm! –pusziltam meg Sam arcát.

-Menj csak!

Sam szemszöge

Miután Dev elment megpróbáltam elaludni, de Dean jött be. 

-Sammy! –jött oda hozzám.

-Dean, hogy vagy?

-Jobban. És te?

-Jól vagyok, csak pihennék.

-Egyedül hagyjalak?

-Mi? Nem! Beszélgessünk.

Dean visszaült és elkezdtünk beszélgetni.

Eric szemszöge

Amikor felébredtem nagyon fájt mindenem. Se hogy nem volt jó. Fájt a hátam, de leginkább az amit tettem ma reggel. Hogy lehettem ennyire hülye. Devonne Love-val voltam együtt aki félig Winchester, és ismerem a családját. Mindenkijét. Az életét. Az, hogy ki Ő. Vadász, énekesnő… és ott hagyott mindent, hogy normális élete legyen. De ő ízig-vérig vadász, hős. És én nem tudtam félre tenni az egómat, hogy egyedül hagyott egy biztonságos helyen. És belementem Dean játékába tapasztalatlanul, hülyén. Az egészet helyre akarom hozni és otthon lenni Devvel. Ketten… együtt

Ekkor nyitódott az ajtó. Devonne jött be rajta.

-Szia! –csukta be az ajtót és leült mellém.

-Szia! –fogtam meg a kezét. –Devonne! Szeretlek! –ültem fel, és megcsókoltam. 

-Eric?

-Ne haragudj! Hülyeséget csináltam reggel.

-Eric… nagyon rosszul esett. Teperj utánam. Aztán beszélgetünk! –csókolt meg.

-Rendben! –mosolyogtam rá.

-Kicsit itt maradsz velem?

-Persze! –fogta meg a kezem.

Dev szemszöge

Eric kezét fogtam, amikor azt vettem észre, hogy szuszog.

-Aludj csak Kincsem! –pusziltam meg a homlokát, és készítettem neki az ágy mellé egy kis vizet. Majd ott hagytam.

Elmentem Dean szobájához de ott senkit nem találtam.

-Elnézést! –léptem oda egy lányhoz. –Bocsi, de nem láttad azt a srácok, aki így nézz ki? –vettem elő a telefonomat, hogy képet mutassak.

–De! –mondta. –Arra ment? –mutatott a gyógyszer raktár felé.

-Köszi! -hagytam ott.

Dean szemszöge

Egy gyógyszeres szekrény előtt álltam. Talán nyugtatók voltak előttem. Nem is tudom.  A szekrény ajtaját szétfeszegettem.  Ez nem olyan fájdalom amit már megszoktam… itt most mindenki megsebesült a hülyeségem miatt. Menjünk vadászni, mert az mindig olyan jó ötlet! Rántottam ki a szekrényből sok mindent. Eric, Sam és Dev is miattam sérült meg. Méreg vagyok mindenkire nézve. Nem tudom ezt már csinálni.

-Dean! –rontott be Dev.

Eldobtam mindent és oda mentem hozzá. Szorosan magamhoz öleltem.

-Dean! Vettél be valamit? –fogta meg a kezem.

-Nem.

-Biztos! –fogta meg az arcom.

-Igen, Dev biztos!

-Ne csináld ezt velem még egyszer! –ölelt meg. –Megígéred?

-Meg, Dev!  Megígérem. Ne haragudj!

-Nem haragszom, csak megijesztettél. Szeretlek Dean!

-Köszönöm Dev! Szeretlek!

-Visszamenjünk?

-Aha. –mondtam.

Visszamentünk a szobába, ahol lefeküdtem és Devonne  betakart.

-Aludj egyet!

-Az lesz.

-Jó pihenést! –mondta Dev. –Megnézem Ericet.

-Itt maradsz amíg elalszom. Vagy tudod mit… mint régen amikor gyerekek voltunk és úgy próbáltál megnyugtatni, hogy énekeltél. Énekelsz nekem. Mondjuk amit Anya énekelt nekem.

-A Hey Jude-ot?

-A kedvenc dala és mindig eszembe jut róla.

-Rendben.

Kicsit gyerekes és fura volt kimondani, de Anya mindentől megvédett amíg el nem válltak és Apával maradtunk. Akkor még nem féltem semmitől, most meg az unokahúgom mentett meg. Kell valami amibe tudok kapaszkodni.

Dev elkezdett énekelni halkan, és én lassan elaludtam.

Dev szemszöge

Már este volt olyan 8 óra körül , amikor Dean elaludt. Benéztem Samhez, aki szintén már aludt. Már csak Eric volt akit délutántól nem láttam. Bementem hozzá, és leültem a székre,  ahol végre le tudtam rúgni magamról a cipőimet és betudtam kötni a bokám, ami még mindig fájt.

-Dev? –kelt fel Eric.

-Jaj, ne haragudj! Nem akartalak felkelteni.

-Semmi baj. Gyere, bújj ide mellém!

Befeküdtem Eric mellé, aki szorosan magához ölelt.

-Dev? –suttogta a fülembe. –Több esélyem van már?

-Jól csinálod!

-Az jó! Köszönöm! Szeretlek, jó éjt.

-Szeretlek! Jó éjt! –fordultam felé.