Megérkezett a 16. fejezet már csak alig 2 hét van az iskolából:3
Remélem elnyeri ez is a tetszéseteket.
És ami még azt illeti Jó olvasást!♥
És még van egy hely ahova érdemes benézni Supernatural Girls :D
tudjátok ti, hogy hol kell követni ;)
TWITTEREEEN éééééés WATTPADOOON
xx♥
Because
Of You
John
szemszöge
Nem is értem, hogy mi ütött ezekbe… egyedül ilyemkor
vadászni.
-Uram! –jelent meg Dean, az ajtóba.
-Apa… -néztem
rá.
-Apa, kerestél… - ült le mellém.
-Dean, fiam… egy civilt vittél vadászni? Démonokra?
-Azt hittem, hogy nem lesz baj! Tudom, hogy
felelőtlenség volt, de Devet nem akartam egyedül hagyni.
-Én ezt megértem! De Dean… veszélybe sodortad.
-Tudom… és nem csak Ericet, de Devet is. Őt meg
aztán végképp nem akartam, egy démon ide bejutott. Nem is hiszem el!
-Tudom, Dean! Valamit még mondanom kell…
-Igen?
-Nem akartalak megbántani a garázsba.
-Felejtsük el.
-Dean, nem! Nagyon csúnyán viselkedtem, azzal az
emberrel aki mindig ott volt. Dev lelépett. Sam fő sulira ment és te csak
csendben ott álltál mögöttem. Mindent feladtál ezért a fura családért.
Köszönöm!
-Jaj, Apa! Ne már!
-Mit ne már Dean? Egy önző alak vagyok… nem azt
néztem, hogy nektek mi a jó, ha nem hogy vadásszak. Legalább 15 helyre jártatok
iskolába. Milyen Apa lehettem a szemetekbe?
-Jó! Nézz ránk! Önállóak lettük. A keresztlányod a
színpadra készül. Én egyedül vezetek, Sam meg felveszi a zokniját egyedül.
-Dean. –nevettem el magam.
Mindig ott találtak egymáson fogást az öcsével, ahol
csak tudtak. Ha éppen Dean keze volt bekötve Sam azzal húzta a bátyát, ha
Sammel volt valami Dean inkább segített neki, de minden másba belekötött.
-Te neveltél minket ilyenné. Köszönjük.
-Ne köszönd…
-Na de én megyek Apa! Jó éjt!
-Jó éjt, Dean!
Dean kiment a szobából és egyedül maradtam. Kicsit
még pakolgattam, aztán elindultam a bunkerbe sétálni. Benyitottam a szobákba és
végig néztem, hogy a gyerekek hogy alszanak.
Először is Devékhez nyitottam be. Akik összebújva
aludtak… Dev a barátjához volt bújva teljesen, a srác meg szorosan ölelte. Ezek
után tovább mentem majd Samhez nyitottam be. Aki az ágy közepén feküdt és a
karja ki volt nyújtva. Olyan megterhelt volt Sam arca, és a szokásához híven az
órájába aludt.
Dean az ajtó felé fordulva aludt az oldalán. Ott
álltam az ajtóba és csak néztem az idősebbik fiamat, hogy hogyan alszik.
-John! –hallottam meg Dev hangját.
-Igen? -néztem rá.
-Ne haragudj, hogy olyan csúnyán beszéltem veled….
-Megérdemeltem.
-Hogy mi van?
-Gyere menjünk odébb. –húztam be Dean ajtaját.
Kiültünk a konyhába és Dev bontott egy-egy sört.
-Sör?
-Még valamennyire vadász vagyok, és hát minél inkább
Winchester.
-Tudom, Dev! Köszönöm.
-Mit?
-Felnyitottad a szemem.
-Mivel?
-Amit mondtál Deanről. Igazad van, a fiam egy kiváló
vadász.
-Mi változtatta meg a véleményedet?
-Amit ma láttam, hogy Ericet, hogy fogta meg, és
tudta mi van benne, de nem támadott.
-Nem csak ettől nagyszerű vadász. Ő attól,
nagyszerű, hogy ő Dean.
-Tudom, Dev… és ez nyilván való.
-Wow! Le vagyok nyűgözve. –jelent meg Bobby. –Dev és
John beszélget. –ült le közénk.
-Ritka! –nevettem.
-Na de fiúk én megyek aludni! –állt fel Dev.
-Jó éjt! –mondtuk.
-Jó éjt!
Bobby
szemszöge
Kimentem Johnhoz sörözni.
-Bobby . –nézett rám. –Ne tud meg, hogy milyen nehéz
volt ott hagyni nálad a fiúkat.
-El tudom képzelni, ne aggódj! –mondtam.
-Fiúk! –jött ki Dev apukája Roy. –Nem tudtok aludni? –kérdezte és leült
mellénk.
-Csak beszélgetünk a srácokról.
-Ne is mondd, mekkorák már. El sem hiszem, hogy Dean
idén már 30 éves lesz. Hogy repül az idő.
-Igen. A bátrak.
-Megkéne őket lepni azzal, hogy fizetjük az egységük
tetoválását. Úgy is szeretik, ha van rajtuk valami. –mondta Roy.
-Igaz! –koccintottuk.
-Sziasztok! –jött ki Katy Roy felesége.
-Szia!
-Miért isztok ilyenkor?
-Hát beszélgetünk! –mondtam.
-Férfiak! Jó beszélgetést, majd várlak Szívem! –ment
el.
Még egy olyan jó másfél órát beszélgetünk.
-Akkor mikor mondjuk el az ötletet? –kérdezte John.
-Majd! –mondta Roy. –Mármint még a héten.
-Rendben! Na jó éjt! –ment el John.
Egy darabig egyfelé mentünk Roy-jal, de odaértem a
szobámhoz és elköszöntem tőle.
Sam
szemszöge
Az éjszaka közepén felkeltem és csak ültem az ágyamon.
Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Elkezdtem zenét hallgatni hátha
arra majd elalszom. Megterhelő volt a mai nap. Felkeltem inkább és elsétáltam
Deanhez, aki szintén ült az ágyon.
-Hát te? –nézett fel.
-Nem tudok aludni! –ültem le mellé.
-Nem vagy egyedül. Mi nyomja a lelked?
-A mai nap. És neked?
-Beszéltem Apával… bocsánatot kért.
-Tipikus! –nevettem el magam.
-Sam, Dean! –jött oda Dev.
-Csak nem, nem tudsz aludni?
-De. Beszéltem John-nal és bocsánatot kért.
-Nem értem, hogy mi van az öreggel. –mondtam.
-És ma meg kért, hogy Apának szólítsam.
-Hát vannak ilyen napjai. –mondta Dev. –Na de megyek
megpróbálok aludni! Jó éjt! –ölelt át minket.
-Én is megyek! Jó éjt, Dean!
-Neked is, Sam! –mondta.
